Olvass újra!

Szeretsz olvasni? Erre a kérdésre szerintem sokunk azonnal rávágja, hogy igen. Viszont, ha már azt kérdezzük, mit olvasott az illető utoljára, biztosan lesz, aki gondolkodóba esik. Én is közéjük tartozom.

Az egész pompásan kezdődött. Emlékszem nyár volt, és 13 éves lehettem, Nagymamámnál nyaraltunk falun. Akkoriban az olvasás még egyet jelentett számomra a kötelezőkkel, amik közül így utólag nagyon kéne törnöm a fejemet, hogy legalább egyet tudjak mondani, ami igazán tetszett (azóta a Kisherceget rehabilitáltam 🙂 .
Egyik nap Anyukám (aki folyton olvasott/olvas) felvetette, hogy látogassunk el a legközelebbi könyvtárba, és mindenki kölcsönözzön ki magának valami szimpatikusat.

Már nem emlékszem, hogy magamtól nyúltam Agatha Christie könyve felé, vagy ajánlotta a könyvtáros, de a lényeg, hogy a Tíz kicsi négerrel (ma már ‘Mert többen nincsenek’ címen fut) tértem haza, és napozás közben kezdtem olvasni. Rákvörösre sültem aznap, mert még levegőt venni is elfelejtettem, annyira beszippantott a történet. Ott és akkor szerettem meg az olvasást.

Évek teltek, és faltam a könyveket. Mikor már volt internet, utánanéztem, hogy mi az a 100 könyv, amit mindenkinek illik elolvasni, és belekezdtem a listába. Nem értem ugyan a végére, de nagyon sokat kipipáltam menetközben. Aztán jöttek a húszas éveim, a modellkedés, akkor már ritkásabban volt időm olvasni, kezdődött a tévézés, aztán az interneten indult a műsorom és azzal egy időre félreraktam a könyveket.
Persze volt egy-két szuper giga sikerkönyv, amit menetközben elolvastam, mert mindenki arról beszélt, vagy barátnőim ajánlására néha hozzám került egy-egy kötet, de a rendszeres olvasás kikopott az életemből egy időre.

Ezen igyekszem most segíteni, ugyanis a telefon, a social média gyors tartalmai, a pár másodperces kisvideók teljesen más ritmust adtak a gondolkodásomnak. Mostanában konkrétan erőt kell vegyek magamon, hogy fókuszálni tudjak egy könyvre, el tudjam képzelni a történetet, a szereplőket, a helyszínt stb. Ezért nem is tudok néha gyorsan válaszolni arra, mit olvasok éppen, mert sok mindenbe belefogok és a 30. oldalnál félreteszem, mert már nem tudok rá koncentrálni, aztán másnap új könyvbe kezdek és van, hogy hármat olvasok egyszerre, de igazából egyikre sem tudok rendesen figyelni.

Ezért is örülök, ha olyan könyv kerül elém, ami letehetetlennek bizonyul, mert nagyon jó érzés, amikor elkapja az embert a flow, és csak olvas és olvas és csak arra figyel. Kirakózni is azért kezdtem el eredetileg, hogy fejlesszem a figyelmemet, a koncentrációmat, a türelmemet és kicsit jobban a “jelen” legyek.

Szerencsére akadnak azért olyan írások, amik nagyon tetszettek mostanában. Ilyen például Julia Seales: Egy kifogástalan gyilkosság könyve, ami már a borító alapján megtetszett. Azt ígérte, hogy aki szereti Agatha Christie, Jane Austin könyveit, valamint a Bridgerton sorozatot vagy a Tőrbe ejtve filmet, az szeretni fogja a könyvet is. Így is lett! Szívből ajánlom.

Ajánlásra belefogtam Richard Osman sorozatába is, ami szintén nagyon szellemesnek, érdekesnek bizonyult, nagy örömömre láttam már a könyvesboltokban, hogy megjelent a negyedik is ( lila színű 🙂 ).

Ha pedig már könyvek, és olvasás a téma, akkor megmutatom a kis könyvespolcomat, amire nagyon büszke vagyok, és úgy érzem, hogy az otthonunk egyik jópofa kis éke lett. Ezt az IKEA-s fürdőszobai polcot már hónapok óta ide-oda pakolásztuk a garázsban, egyszerűen nem tudtam mihez kezdjek vele. Az ideje már lejárt, mint fürdőszobai kiegészítő, mert felújítás után nem passzolt a fürdőszoba többi részéhez, kidobni pedig nem akartam. Tudtam, hogy még jó lesz valamire. 🙂

Aztán egy nap jött az ötlet, hogy legyen belőle könyvespolc, de nem megszokott módon, mert ahhoz ugye keskeny, hanem könyvesboltos stílusban pakolom rá a könyveket, borítóval kifelé. Ez minden vendégünknek nagyon tetszik, mert tudnak belőle csemegézni. Én pedig minden hónapban cserélem az aktuális “kínálatot”, amit tudnak olvasgatni, amíg nálunk vendégeskednek.

Ezt a videómat pedig azoknak ajánlom, akik hozzám hasonlóan csak fel szoktak kapni valamit az éjjeliszekrényről, ami a kezük ügyebe kerül, és azt használják könyvjelzőnek, amikor eljön az alvás ideje. Így lehet például személyre szóló, cuki könyvjelzőket gyártani egyszerűen, percek alatt.

Egyedi könyvjelző készítés: Instagram poszt

Remélem, annak, aki hozzám hasonlóan kicsit elszokott az olvasástól, tudtam egy kis motivációval szolgálni. Remélem mindenki, aki egyszer a könyvek szerelmese volt már, újra visszatalál a könyvek fantasztikus világába!

Szeretettel:
Nóra